Az e-learning alapú tanulásról

Az e-learning alapú tanulásról

Az e-learning alapú távoktatás (más néven elektronikus tanulás) olyan rugalmas tanulási forma, amelyben a hallgatók otthon, önállóan, a saját időbeosztásuk szerint sajátíthatják el tananyagot. Az önálló munkához maguk a tananyagok nyújtanak segítséget. Emellett a hallgatók munkáját tanárok (akiket az e-learningben tutornak nevezünk) is segítik, az Interneten keresztül. Az e-learning szabadságot és rugalmasságot biztosít a hallgatók számára a tanulás üteme, időbeosztása és helye tekintetében.

A hallgatók az Interneten keresztül, böngészőprogrammal érik az egyetem távoktatásos rendszerét, az úgynevezett keretrendszert.  (A rendszer használatához Internet Explorer böngésző szükséges.)

1. Tananyagok jellemzői

A tananyagokat elektronikus vagy nyomtatott formában kapják meg a hallgatók. Minden tantárgyhoz elektronikus tanulási útmutató tartozik, amely segítséget ad ahhoz, hogy mit kell tenni a tananyag eredményes elsajátítása érdekében.

A tananyagot a könnyebb feldolgozhatóság érdekében modulokra, azon belül pedig leckékre osztottuk. Minden lecke elején megtalálhatók a tananyaggal kapcsolatos követelmények. Ezek alapján eredményesen fel lehet készülni a vizsgára. Minden lecke végén interaktív önellenőrző kérdések találhatók, amelyek alapján a hallgatók ellenőrizni tudják, hogy tudásuk megfelel-e a vizsgakövetelményeknek. Az önellenőrző kérdésekre adott válaszokat a számítógép azonnal értékeli.

A nagyobb tanulási egységek (a modulok) végén újabb ellenőrzési lehetőségek, modulzáró feladatok találhatók. Ezek megoldásának eredményességéről a hallgatók munkáját segítő tutor is visszajelzést kap az Interneten keresztül, így –ha szükséges- tanácsot tud adni a sikeres továbblépéshez.

2. Tutorok szerepe a képzésben

 A tananyagok feldolgozása során a hallgató kerülhet olyan helyzetbe, hogy valami miatt nem tud továbblépni. Ekkor segítséget kérhet a tutortól a keretrendszeren keresztül. A tutorok az adott tantárgyak oktatói, akik a keretrendszeren belüli levelezőrendszeren keresztül tartják a kapcsolatot a hallgatókkal. A feltett kérdésekre a tutorok két munkanapon belül válaszolnak, segítséget adva ezzel a folyamatos hallgatói munkához.

3. Hallgatók kapcsolata az egyetemmel és a többi hallgatóval

A hallgatók számára fontos, hogy az adott szakra járó többi hallgatóval is kapcsolatot tudjanak tartani. Mivel a távoktatásos képzésnek ebben a formájában nincs kötelezően előírt személyes konzultáció, a hallgatók csak a vizsgákon találkoznak csoporttársaikkal. Ahhoz, hogy a félév során megoszthassák egymással tapasztalataikat, sikereiket, a keretrendszeren belül fórum áll a hallgatók rendelkezésére. Itt felvethetnek különböző témákat, amelyekhez a többi hallgató és a tutorok is hozzászólhatnak, úgy, hogy a kommunikációt minden résztvevő figyelemmel kísérheti.

4. Vizsgák

Nagyon fontos jellemzője a képzésnek, hogy a vizsgák ugyanolyan jellegű feladatokból állnak, amilyenekkel a leckevégi és a modulzáró feladatok megoldása során találkoznak a hallgatók. A vizsga meghatározott vizsgahelyeken (Győrben és Budapesten), számítógépes környezetben, ellenőrzött körülmények között folyik. A vizsgák időtartama általában 50 perc. A vizsga végén a rendszer azonnal értékeli a megoldást, és jelzi az elért eredményt.

Jó tanulást, eredményes munkát kívánunk!

Ügyfélfogadás

Hétfő:

ügyfélfogadási szünnap

http://fk.sze.hu/munkatarsak

TELEFONOS ügyfélfogadási rend:

Kedd:

8.00-12.00

Szerda:

8.00-12.00

SZEMÉLYES ügyfélfogadási rend:

Tamása Tímea – Ig. ép. földszint
Horváth Barbara – Ig. ép. földszint
Varju Ildikó – Ig. ép. földszint
Mónus Imréné – Ig. ép. földszint

Kovács Márta - Ig. ép. I. em. 104.
Bóna Henriett  – Ig. ép. 1. em. 104.
Jócsik-Silniczki Andrea  – Ig. ép. 1. em. 104.
Kutiné Somogyvári Zsuzsanna – Ig. ép. 1. 104.
Wandraschekné Jakab Erzsébet – Ig. ép. 1. 104.

Csütörtök:

14.00-16.00

Péntek:

10.00-14.00

 

ÜGYELET:

 

Péntek:

14.00-16.00

Szombat:

08:00 - 13:00 (Vizsgaidőszakban a vizsgahelyszíneken: 
Egyetemi Könyvtár vagy Budapesti Vizsgaközpont)

Gyűjtőszámla

A Széchenyi István Egyetemen a hallgatói befizetések kezelésére használt gyűjtőszámla száma 2014. november 17-től megváltozik.

Az új gyűjtőszámla adatai:

Számlaszám:
10033001-01426706-01120008

Számlát vezető pénzintézet:
Magyar Államkincstár

Felnőttképzési Központ Eseménynaptára

Elektronikus ZH nap 2016. december 9.
Levelezős konzultációs hétvége 2016. december 9. 08:00 - 2016. december 10. 18:00
Téli záróvizsga időszak kezdete (kereszt MSc) 2016. december 12. 08:00 - 08:20
Vizsgaidőszak kezdete 2016. december 12. 08:00 - 08:20

Hallgatói tantervek

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!